Előre-hátra hintáztam, néha pedig állatként mordultam arra, aki eljött az asztalunk mellett és megbámult. A hallásom kezdett elhomályosulni már nem hallottam miről beszélgetnek, csak annyit tudtam, hogy egyezkednek. Engem már nem nagyon érdekelt semmi csak az, hogy találjak egy embert, akinek az egyik erét átharapva végre vérhez jussak. Kínomban a kezemet a számhoz kaptam és beleharaptam az ujjamba. Átharaptam volna az egész hüvelykujjam, de a benne lévő csontban megakadt a fogam. Ennek ellenére nem éreztem fájdalmat. Eleredt a vérem, de csak nagyon kis mennyiség jutott a számba, mert Will kirántotta a számból az ujjam. Ennyi vámpírvér még nem volt káros rám nézve, de csakis azért nem, mert a sajátom volt. Más vámpírnak pár csepp vére is megölhet, mert az halálos méregként lépne bennem reakcióba. Sóvár pillantással néztem az ujjamra, amin a seb lassan összehúzódott és a vér elállt. Mérgesen néztem William-re amiért megfosztott a vérivás lehetőségétől.
- Mindjárt! Ne veszítsd el az eszed! Bírd ki! Ne válj állattá! – suttogta a fülembe.
- Peter! Nyújtsd elé a kezed. Benne vagyunk. – hallottam az idősebbik férfi hangját és a következő pillanatban a fiatalabbik (25 éves) karja került elém. Rögtön odakaptam és szorítottam, hogy el ne tudja húzni onnét. A keze ökölbe rándult így a csuklóján az erei kéken duzzadtak. Egy pillanatig sem gondolkoztam és vadul beleharaptam a csuklójába. Összerezzent a fájdalomtól. Élveztem a meleg vérét, ahogyan folyt a számba, de gyorsan ütemben akartam ezért még szívtam is. Sokkal gyorsabban ittam, mint szoktam. Már körülbelül két-három perce ihattam, eközben Will már többször mondta, hogy elég lesz és abba hagyhatom, de nem tettem és elkezdtem érezni, hogy a szíve küszködik. Nem volt képes olyan gyors ütemben pumpálni a vért, hogy az egyensúlyban maradjon a veszteség ellenére is. Most kellett volna abba hagynom, de a vérre szomjazó gyilkos vámpír éne felül kerekedett bennem.
- Cheila! – William megragadta a vállam és elrántott Peter csuklójától, amit én még mindig szorosan tartottam.
- Hagyj! – mordultam rá és újra rátapasztottam a szám a vért eresztő csuklóra, amit Peter már próbált kirángatni a kezeim közül, de az én vámpír erőm felér egy izmos férfi emberével, és ez csak még jobban fejlődik.
- Hagyd abba! Így meg fogod ölni! – figyelmeztetett és most már David is besegített és együtt húztak el és tartottak vissza. Joseph lefejtette a szorító ujjaimat Peter csuklójáról, és én dühösen vettem tudomásul, hogy elvették tőlem a vért.
- Ez a csaj megkattant. – mondta Peter, leszedte a kendőt a fejéről és bekötötte a csuklóját. Falfehér volt a vérveszteségtől.
- Mi baja van? Nem igaz, hogy nem volt elég neki ennyi vér! Rengeteget kiszívott Peter-ből. Még jó, hogy nem mindet. – mondta az egyik.
- Mind kell! A tiéd is! – morogtam és majdnem felrúgtam az asztalt.
Már mindenki minket nézett a kocsmában. William és David közös erővel húztak ki a sörözőből és az utcán Will (mondhatni) a falhoz döntött az egész erejéből. Éreztem, hogy megrepedt a kulcscsontom, de utána rögtön azt is éreztem, ahogyan összeforrad. Erre, az egy pillanatra visszatért az eredeti énem.
- Mi van veled? Megőrültél? – rázta meg a vállam – Gondolj Juliára! Mit szólna ehhez, hogy úgy viselkedsz, mint egy állat?
Abban a percben elgondolkoztam ezen, de a következőben mindez már nem érdekelt és újra csak az járt az eszemben, hogyan juthatok minél több vérhez. Gonoszan járt az agyam. Tettetem, hogy lenyugodtam és átöleltem William-et.
- Jobban vagy már? Megnyugodtál? – suttogta a fülembe.
Eljátszogattam a fülénél és a nyakánál az ajkaimmal. Vadítóan hatott rám az illata. Beleeresztettem az ujjaimat a puha, fekete hajának a tengerébe és élveztem annak simogatását. Pimasz mosollyal néztem a szemébe és forrón megcsókoltam.
- Persze. A közelséged jobb bárminél… – leheltem szenvedéllyel a fülébe.
Elértem vele a megfelelő hatást. William rám mozdult. A keze egészen a combomig lecsúszott és felhúzta a csípőjéig a lábam. A szája a nyakamat kényeztette. Éreztem, hogy a szíve gyorsabban ver, és a teste forróvá válik. A válla felett David-del is kacéran szemeztem… volna, de ő nem ment bele, hanem eloldalgott az épület másik feléhez és leült egy padra. Miközben engedtem Will-nek, hogy azt tegye a testemmel, amit csak akar, összpontosítottam David-re. Ha Daniel-ből képes voltam kiszedni az információkat, akkor David-re is tudok hatni. „Megfutamodtál? Miért nem játszol velem?” kérdeztem tőle némán és reménykedtem, hogy sikerül a tudatába eljuttatnom az üzenetet. Sikerült, ugyanis ijedten nézett fel és meglepetten kapta felém a fejét. „Gyáva vagy” ingereltem még mindig némán. Felállt és elindult felém. A szája hangtalanul ezt formázta: „Mi történt veled?”. William-nek egy jól összehangolt simogatással és csókkal sikerült kicsalogatnia belőlem egy halk elégedett sóhajt. Evvel kizökkentett a koncentrációból és nem törődtem David-del, hanem én is bekapcsolódtam, és csókolózni kezdtem William-mel. Gonosz mosollyal néztem David falevél barna szemeibe és ő erre egy szempillantás alatt magához tért a meglepettségből és ijedten szólt William-nek:
- Will, ez már nem az a Cheila, akit te szeretsz. Ez már csupán egy kegyetlen vámpír.
- Menj innét, hagyj békén a hülyeségeiddel. – fordította oda a fejét William – Szeretném, a barátnőm minden porcikáját élvezni… - suttogta nekem és a szánk újra csókban forrt össze.
- De hát nem látod rajta? Vad. Ő már nem tisztel se embert se istent.
William rám nézett én pedig ártatlan, szelíd szemekkel néztem vissza rá. Will elmélyült az arcom vonásaiban.
- Ez egy gyilkos. Azt az embert is megölte volna ott benn. – magyarázott Dav még mindig.
- Nem, ő nem az. Ő egy angyal. Egy gyönyörű szép angyal. – nézett rám William szerelmes szemekkel. – Nem lenne képes ölni…
- Nem hát. Szeretlek, azt teszem, amit csak akarsz. – édes hangon csöpögtettem a szelíd szavakat a fülébe, és gyengéden simogattam az arcát.
Az enyém lett… teljes egészében az enyém lett. Elvettem az eszét, nem volt képes józanul gondolkozni, mert akkor észre vette volna rajtam a változást. Joseph akkor jött ki a kocsmából és látva David kétségbe esett arcát, felénk nézett.
- Hé! William! – szólt oda, de Will teljesen rá volt hangolódva a cseresznyepiros számra és apró puszikkal halmozta el azt.
Joseph gyanakodva lépett oda és amikor a szemünk találkozott ijedten moccant hátra.
- William! – rángatta meg idegesen a barátom vállát. – Nézz a szemeibe!
Will újra a szemembe nézett, de csak ennyit motyogott:
- Mint két ragyogó csillag…
Joseph elrántotta tőlem William-et és behúzott neki egy jó nagyot.
- Hé! Mi a jó büdös francot csinálsz? – förmedtem rá, mert evvel kizökkentette William-et a kábulatából.
- Befolyásoltad, te… gonosz vagy. Látszik a szemeiden, mert még jobban kivilágosodtak. Vérszomjas vámpírrá váltál. Te már nem tiszteled az emberéletet. Visszavonom, amit mondtam! Te inkább szégyen vagy a vámpírnemzedéknek!
Nem feleltem csak dühösen a lába elé köptem (ez a vámpíroknál a tiszteletlenség és gyűlölet kimutatására szolgál, azt jelenti, hogy aki köp még féregnek se becsüli a másikat) majd lehajoltam Will-hez és a mellkasához simultam. Gyengéd kis pofonokkal és lágy suttogó szavakkal próbáltam ébresztgetni.
- Édesem… William. Térj magadhoz… te vagy az életem. Ébredj már! – szólongattam.
- Az életed? – nézett rám megvetően Joseph – Chö. Jó vicc volt…
Fenyegetően kivillantottam a fogaim és újra William felé hajoltam. Puszit adtam a szájára és erre kinyitotta a világoszöld szemeit. Hamar magához tért. Az elején meginogott, de felpattant.
- Mit képzelsz? Mi a franc ütött beléd? Fogod magad és lecsapsz, mint egy legyet? Megőrültél? És mit zagyváltok itt nekem arról, hogy Cheila ilyen meg olyan? Már miért lenne rossz? – lépett oda hozzám és magához szorított.
- Elcsábított. Elvette az eszed ez a… perszóna. Láttad nem? Hogy mit művelt a kocsmában! Majdnem megölt egy embert, más emberek szeme láttára és nem érdekelte volna, hogy elvett egy életet. Már nem azzal a Cheilával állsz szemben, akivel régen… - mondta Joseph.
William elengedett és elkezdtek vitázni. Én unottan dőltem a falnak és vártam, hogy abba hagyják. A körmeimet tisztogattam és unalmamban befordultam a kocsma melletti sikátorba. Ott elvoltam egy darabig egy fém dobozzal, de aztán megijedtem, mert valaki megszólított. Úgy, ahogyan én David-et idegesítettem. „Cheila, gyere ide” hatolt a fejembe a hang. Ismerős volt. Beljebb mentem a sötétbe és már messziről megláttam Andreas tejföl szőke hosszú haját és (majdnem fehér) világoskék szemeit...