- William, kérlek. Menjünk innen.
Bólintott és a karjaiba véve indult vissza oda ahol Joseph és David már várt. Amikor Will belökte a bejárati ajtót Joseph már védekezve rontott ki a szobából.
- Ó, csak ti! – mondta – Mi történt? – kérdezte megszeppenve, látva mindkettőnk arcát.
William rám nézett, majd Joseph-ra. Intett a fejével, Joseph pedig átvett engem és bevitt a szobába, majd letett az ágyra. Utána kint Will akadozva de elmondta Joseph-nek az eseményeket. David közben oda térdelt az ágy mellé és aggódva nézett engem. Néztem a világosbarna szempárt, és a karjaimban lévő fájdalomtól felnyögtem, és a szemhéjaim elnehezültek. Újra könnyezni kezdtem. Sajgott a karom, már nem éreztem őket. Valószínű Travis vámpírkarma a csontjaimat is végig karcolta, ezért fájt ennyire.
- Cheila… - hallottam David hangját – Hallasz?
Sóhajtottam egyet és reméltem, hogy megérti ezt válaszként.
- Semmi baj. Már itt vagy köztünk. Nem lesz semmi baj.
Próbáltam megmozdítani a karom, mert hirtelen viszketni kezdett a nyakamon a seb, amit Will fogai okoztak, de nem sikerült. Megijedtem. Az ujjaim sem mozdultak, egyáltalán nem éreztem a karom. Halk sikoly tört fel a torkomból és pánikba esetten próbálkoztam tovább a karom mozgatásával.
- Cheila! Nyugodj meg! Nyugalom, kérlek! – David hangja betört a kétségbe esett gondolataim közé és visszahozta a külvilágot. Könnyes, könyörgő szemekkel néztem rá és a szám remegett a sírástól.
- Kéne egy kis segítség! – kiáltott ki David Josephnak és Williamnek.
Ők bejöttek és rám pillantottak. Úgy éreztem valami fojtogat. Rosszul voltam. Rázott a hideg és közben izzadtam, forrt az egész testem, a könnyek rászáradtak az arcomra. Joseph mondott valamit egy vámpír suttogásával, amit emberi fül nem hall, így én csak a szájáról tudtam leolvasni, és azt mondta: haldoklik.
- William! – sikítottam és későn vettem észre hogy nem tudok felé nyúlni. Sikítottam és zokogtam, ahogyan csak bírtam.
William a karjai közé vett és szorított magához. Lepillantottam az ágyra. Azt is összevéreztem a karjaimból szivárgó vérrel.
- Vámpírrá teszlek, hogy túléld az estét, muszáj. – suttogta, éreztem a selymes száját a fülemen, miközben beszélt ajkai simogatták a bőröm, ezzel tartott még a külvilágban. - Felkészültél? – kérdezte.
Bólintottam és már nem éreztem semmit, az ájulás szélén voltam. Letett újra az ágyra. Will a kezébe vette a kezem és mélyen felvágta a tenyerem a körmével, aztán a sajátját is. Összeszorította a tenyerét az enyémmel és éreztem, hogy a vérem gyorsan szivárog át Will tenyerébe, belém pedig csípve hatolt az ővé. Rossz érzés volt (bár emiatt kicsit újra visszatért az öntudatom), amikor már kb. egy perce kapcsolódott a tenyerünk össze, kezdtem szédülni és a tenyerem forrón zsibbadt el a vámpírvértől. A gyomrom háborgott és a szemhéjam, mintha ólomból lett volna csukódott le. Éreztem, hogy a karomban a vénám enyhén lüktet (végre éreztem valamit a karommal kapcsolatban), majd hirtelen a szívem nagyot dobbant és az egész testemet átjárta egy kábító hőhullám. Innentől nem emlékszem semmire. Kb. egy vagy két óra múlva ébredtem fel. Be voltam takarva, de ennek ellenére a végtagjaim jéghidegek voltak. Az első dolgom volt megmozgatni az ujjaim. Sikerült. Mosolyogtam. Egy tücsök neki pattant az ablaknak és én annyira megijedtem a nagy zajtól, hogy majdnem lefordultam az ágyról. A fülem olyan érzékennyé vált, hogy ez már robaj volt számomra. A szaglásommal kapcsolatban már jobb lett az első tapasztalat. William illata édesen hatolt az orromba. Tudtam, hogy kint vannak a ház udvarán. A beszédüket nem hallottam. Annyira még nem voltak jók az érzékszerveim...