- Á, szia! Na, kialudtad magad?
- Aha.
- Mindjárt csinálok neked valami kaját! Addig olvasgass nyugodtan!
- Oké. – fogtam egy nőknek szóló újságot és azt kezdtem el lapozgatni.
Alisa könnyű ételt készített. Eperdzsemes kétszersültet egy nagy pohár tejjel. Jól eltalálta az ízlésem. Miközben ettem, kérdezősködtem is:
- Mióta ismered Jason-t?
- 4 éve ismerkedtünk meg.
- És milyen a kapcsolatotok?
- Nem olyan, amire te gondolsz! Csak barátok vagyunk.
- És te tudod?
- Mit? Hogy vámpír?
- Igen… - csodálkoztam.
- Rajta kívül több vámpír ismerősöm és barátom is van, szóval a létezésük nekem nem újdonság. Tegnap azt hittem te is az vagy, de aztán elmondták, hogy nem. Jó végre nem csak azokkal beszélni, akik a „vérem szívják”.
- Mármint… tényleg? – és a nyakát kezdtem el nézni, de azon nem volt semmi.
- Á, dehogyis! Azt próbálnák meg! Szigorúan tilos még csak próbálkozniuk is, hogy elkábítsanak, és vért igyanak belőlem, ha haldokolna, akkor sem engedném meg egyiknek sem. Általában ezt tudják, de sajnos már két vámpír, aki erről nem tudott pórul járt.
- Hogyan?
- Kitörtem a szemfogaikat.
- Hú, az fájhatott nekik.
- Megérdemelték. Én szállást adok a vámpíroknak, de vér belőlem nem jár hozzá. Igazából, már ez az egész szállás dolog is fárasztó. Ezért is szakítottam az előző barátommal. Azt hitte, ide hívom a különböző pasijaimat és este velük „hancúrozok”, hiába mondtam neki, hogy ők csak régi barátaim nem nagyon vette be. A vér pedig… Akármennyire kedvelem Jason-t, ha ő is megpróbálkozna avval, hogy igyon belőlem, őt is megölném. Hozzám így nem nyúlhat senki. Ennyi önbecsülésem van.
Én a kezem a nyakamra csúsztattam, eltakarva a hegem és úgy eszegettem tovább. Miután megettem leültünk egy kicsit tévézni.
- Miért is tartasz te 3 vámpírral ember létedre? – kérdezett Alisa.
- Untam a várost, ahol éltem.
- De még nagyon fiatal vagy! A családoddal és a barátaiddal mi lesz?
- Az igazi szüleim meghaltak még két éves koromban. A nevelő szüleim elváltak és így csak egy csonka családban éltem a nevelőanyámmal és a mostohanővéremmel. Csak egy igaz barátnőm volt, de az utóbbi hetekben már ő sem úgy viselkedett velem, mint régen. Nem sajnálom azt, amit hátra hagytam.
- Ha te így gondolod és könnyebbnek érzed ettől a lelked, akkor biztos jó döntés volt.
- Egyébként Joel, Jason és Will estig aludni fognak?
- Persze! Addig mi elmegyünk vásárolni a plázába, oké? Ne unjuk magunkat itthon! Beülünk majd egy moziba is és hamar elmegy a nap.
Átöltöztünk és elindultunk be a belvárosba. Az első perctől kezdve remekül szórakoztam. Alisa nagyon szellemes egyéniség, mindig mindenre van valami szövege. Amikor sétáltunk a város központja felé már akkor sokat nevettem. A plázában pedig egyenesen egy nagy bulin éreztem magam. Jó volt járni az emeleteket, nézelődni, nevetni, enni. Nem vettem sok mindent, mert spóroltam a pénzemmel… bármikor nagy szükségem lehet rá, de amit megvettem, az szuper jó volt. Alisa vett pár kiegészítőt a ruhámhoz és még egy divatos, de praktikus nadrágot is. Nagyon boldog voltam. Aztán beültünk a moziba és megnéztünk egy nagyon jó kis filmet. Mire kijöttünk a plázából már besötétedett. Jó volt újra úgy érezni magam mint egy gondtalan hétköznapon. Amikor visszaértünk, már mindhárom vámpír fenn volt. Jason és William egymást ugratták, Joel pedig tévét nézett. Alisa és én lepakoltuk azt a sok bevásárlószatyrot, amit cipeltünk és ez idő alatt Jason és Will kíváncsian oda jött.
- Csajos bevásárláson voltatok? – kérdezte Jason és belekukkantott az egyik zacskóba – Hol a tanga?
- Hehe. Vicces vagy Jason! – szólalt meg Alisa – Igen, szuperul elmulattuk ezt a napot és nem végig aludtuk!
- Hehe! Mi meg az éjszakát fogjuk végig mulatni! – feleselt Jason.
- Csak ne hencegj édes öcsikém, mert ma nem járjuk körbe a várost! – szólt Joel a kanapéról – Hogy micsoda észbutító ez a mai világ. – morgolódott a TV műsorral kapcsolatban.
- Már miért nem? – csattant fel Jason.
- Nincs ma kedvem veled szórakozni…
- Mi az hogy szórakozni, ember? Én csak inni akarok! – kiabált Jason.
William mit sem törődve avval mi történik körülöttünk, átölelt. Miközben Alisa, Jason és Joel veszekedtek, addig Will feltett a konyhapultra és úgy csókolóztunk. Annyira jó volt, hogy megcsókolt! A pillangók rögtön szállingózni kezdtek a gyomromban és a szívem is teljes erejéből pumpálta a vért. William vigyázott, hogy ne vágja el a nyelvem vagy a szám a szemfogával, de így is csodálatosan csókolt. Csak a szemfogai voltak durvák és erősek, a szája puha, mint a selyem és édes a nyelve úgyszintén. Imádtam ezt csinálni, egy igazi profival: William-mel!
- Ők… mi ez? – hallottam Alisa döbbent kérdését.
- Még hogy a női megérzések ugye? Nem vetted észre, hogy együtt vannak? – gúnyolódott Jason.
- Kapd be! – válaszolt Alisa.
Még csókolóztunk Will-lel egy darabig, de aztán elfáradtam és elmentem fürödni, hogy lemossam magamról a városban összeszedett koszt. Miközben a meleg vízcseppek simogatták a bőröm elgondolkoztam. Vajon Julia mit csinálhat most? Cornelia rájöhetett már az egészre? Natasha tud már az eltűnésemről? Éjfélig fenn voltam, de aztán lefeküdtem aludni, mert Jason, Joel és Will elmentek „vadászni”.

*

6 napig voltunk Alisánál, de tovább kellett mennünk. Ezalatt a 6 nap alatt teljesen „átváltoztatott” engem Alisa.
- Milyen színű hajat akarsz? Ez a barna olyan izé…
- Mi bajod van a barna hajammal?
- Nem szeretem a barnát és egyébként is, ha „új életet” akarsz kezdeni, akkor a külsődnek is változnia kell. Na milyen legyen? Szőke?
- Neeem… nem akarok a férfiak bálványa lenni.
- Vörös?
- Túl kihívó.
- Akkor marad a fekete…
- Igen, de csináld valami különlegesre!
A hosszúsága maradt a hajamnak és a félfufrum kapott egy sötétvörös árnyalatot, meg kicsit meg lett tépve oldalról. A ruháim átváltottak sötétebb színekbe, mert Joel azt mondta, hogy ő nem fog egy tiri-tarka babával járkálni ide-oda (igazából mindig is föld színekben jártam, de Joel-nek már a zöld is feltűnő és zavaró szín volt, a vámpírok a feketét tekintik csak színnek, nah meg a pirosat... ez van) és evvel kicsit erősebb egyéniség is lettem. Nem olvadtam bele a divatos cuccokat hordó lányok közé, hanem kitűntem az új stílusommal és érdekes hajammal.
Elég gyorsan híre ment ebben a városban, hogy a velük szomszédos városban három embert megöltek és egy eltűnt. Ez utóbbi én voltam. Ezért kellett gyorsan elhúznunk a csíkot onnét. Igazából egy még 1 hetet sem elérő eltűnést nem szoktak felfújni, de mivel ott volt a három gyilkosság az én eltűnésemre is nagy hangsúlyt fektettek. Egy éjszakai vonaton ültünk és sustorogva beszélgettünk. Túl sok ember volt még ott rajtunk kívül.
- Vissza kéne menni, mert legyilkolják a várost. – mondta William és az én gyomrom ijedten ugrott össze. Ha az a 8 gyilkos vámpír belead mindent, akkor a barátaim és mindenki, akit szeretek ki van nekik téve és evvel együtt a halálnak is.
- Nem a te dolgod! Majd az okos emberek elintézik! Ők úgyis mindent mindig jobban tudnak. – válaszolt Joel érdektelenül.
- De ott él Cheila családja és még rengeteg ártatlan ember akik nem csak azért élnek, hogy azoknak a vadállatoknak legyen mit inni.
- Figyelj! Majd meg unják. Mi is szeretjük a változatosságot az étkezésben, nem?
- És, ha csak akkor fogják megunni, amikor már csak pár száz ember fog ott élni?
- Akkor, ez van! Én ugyan nem megyek vissza, szeretnék megélni még jó pár évet, oké? – mondta Joel.
- Olyan önző állat vagy, b@szd meg! – nézett Jason Joel-ra. Csak az öccse mondhatott rá ilyet, de ő sem úszta meg, mert jól fejbe vágta, amire Jason sértődötten bemutatott a bátyának és elfordult. Erre a jelenetre nem egy öreg nénike rosszallóan felszisszent. Csendben ültünk és vártunk, hogy újra elinduljon a vonat, mert egy megállóban álltunk. Sok ember leszállt. William átkarolta a vállam és a fülembe súgta:
- Valamit próbálok majd tenni.
- Jó. – és átöleltem.
Még csak egy hete mentem el otthonról, de már hiányoztak a többiek. Főleg Julia, Natasha, a cicám és David is! Annak ellenére, hogy elég botrányosra sikeredett a szakításunk utána furcsamód mindig felhívott és barátok maradtunk, ezért nagyon hiányzott a hangja és a jó viccei (jó, néha elcsattant egy-egy csók annak ellenére, hogy akkor már „elvileg” Will barátnője voltam… David annyira szeretett, hogy tényleg nem érdekelte, hogy én mást is szeretek nem csak őt). William is megadta nekem a gyengédséget, de lélekben már 53 éves volt, jóval idősebb nálam és reálisabban vette az életet. Éppen az ajtó felé pillantottam és Andreas lebegő szőke haja tűnt fel benne.
- William, Andreas utánunk jött. – suttogtam William-nek.
- Tudtam… - morgott Will, de amint Andreas felénk közelített, barátságosra vette a figurát és engem jobban magához húzott, hogy mutassa mennyire nem érdekli őt Andreas véleménye.
- Mit keresel te itt evvel… az emberrel? – lépett oda hozzánk Andreas és megvető pillantással nézett le rám.
Jason felkapta a fejét és végig mérte Andreas magas, szigort sugárzó alakját, majd elfintorodott. Joel is egykedvűen rápillantott, de nem szólt semmit.
- És mi ez a „csorda” körülötted? – folytatta Andreas.
- Mi vagy te, az apám? Mit érdekel téged? Te minek jöttél utánam? – miközben Will ezt mondta a vonat megindult.
- A tanítód vagyok.
- Már nem vagy az.
- Jó, ha így gondolod, én többet nem foglalkozok veled, de így nem élsz majd sokáig. Pedig kár érted. – Andreas hátat fordított és odament a vonatfülke hátuljába és az üvegen keresztül láttam, hogy leugrik a vonatról. A vonat már majdnem teljes sebességével robogott én mégis tudtam, hogy egy vámpír könnyedén leszökken egy vonatról és legfeljebb, egy kicsit megbotlik, szóval Andreas-nak sem lett semmi baja. A maga 170 évével rettenetesen jól tartotta magát.
- Jobb lett volna, ha Joseph jött volna utánam. – morgott Will.
A vonattal nagyon sokat mentünk. Mostanra már több száz kilométerre lettem attól a várostól, ahol a régi életem volt. Hirtelen elfogott a honvágy. Minden és mindenki hiányzott. Jobban Will-hez simultam. Ő erre gyengéden elkezdte simogatni a hátam. Nagyon jó érzés volt, ez megnyugtatott valamennyire.