A hegyeken túl

A hegyeken túl, mikor lemegy a nap,

Végre egyedül vagyok, s újra szabad.

Mikor az úton a napfény táncot jár,

A lelkem nyugtalan, úgy menne már.

Élni születtem, úgy hajt a vér,

Érzem legbelül: szabadabb vagyok, mint a szél.

Egybeforr lassan testem a géppel,

Olajos úton szállok a széllel,

És ahogy a fények lassan a távolba tűnnek,

A démoni árnyak egyre tovább űznek.

Mikor a hegyeken túl lassan végleg lemey a nap,

Ott nyugszik a lelkem csendben, a szabad ég alatt.

Érzem legbelül, hogy a lelkem olyan, mint a szél,

Amit nem állít meg semmi, és mindig szabadon él.

----------------------------------------------------------------------------------------------

Beláthatatlan a tér, a lelked ott bolyong,

Agyadban lélekharang kong, csak kong, mint szürke pont,

Úgy jajong, úgy jajong, miért jajong?

Porba hulló fekete holló,

Lelked égő tűzmadár,

Tépett szárnyú, égbe vágyó,

S nem látod még hol a határ.

Hallgat az éj és hallgat a mély,

Halkan sír a parton a szél.

Te ott voltál, és láttad azt,

Hogy a hajnal a sápadt fák alatt

Hogyan ébresztette fel a madarakat.

Te ott voltál és nézted a fényt,

Olyan magányos és fáradt volt a vidék.

Magányod elrejtenéd, elárul a szó,

Lehullajtott levelek, szívbe szúrt karó

Örökkévaló. Valló, minden bűnt bevalló,

Megváltó.

Nézd, a dalom az életem,

Szállj, gyere velem,

Érezd, az élet végtelen,

Vár, gyere velem,

Nézd, rabmadár hasít a kék egen.

A dombról a hajnal figyel: vöröslő alak.

Üvöltő farkasok, vérszagra gyűlnek a vadak.