FEAR: A szálló

A kitalációm egy kicsit piszkosnak mondható szállóban játszódik, ahova egy olyan ember (is) beköltözik, akinek van egy kitalációja. Csak hogy ez most véres igazsággá válik.
Itt kezdődik a rejtély, melyet senki se tud megoldani...vagy mégis?…


Meglátta a szomszéd ablakán a vért. A kést zsebébe csúsztatta. Könnyedén belesimult. Nem is törődött vele, hogy mit tett. Grimaszolva átlépett a holttesten. Csak úgy kopogott a kemény kövön az új tűsarkúja. –Becsukta a könyvet. És elvigyorodott. Ránézett a címre: „Ne bűnhődj, csak ölj”
- Hmm… ez a könyv jobb, mint ahogy halottam róla - gondolta Craig (ejtsd: Krég).- na de elég most ebből! Még rengeteg dolgom van ma.
Az ágya felé nézett. Szokásos látvány… A földön a piszkos ruhák még mindig nem lettek kimosva. Ágya ugyanolyan szétszórtnak látszott, mint ő maga. A falak fehérek. Nem is. Szürkék.
Ablakok kerete repedezett. Az üveg pedig homályos a kinti hidegtől.
Felvette fekete kalapját és napszemüvegét. Kivette kabátzsebéből a kulcsot és bele akarta nyomni a kulcslyukba. Ekkor meghallotta a csörgést. Csörgést a zárban.
Megmerevedett.
Jobb szeme elhomályosodott. Szemére ráfojt a vér.
Nheeem… te nem létezel! Csak a képzeletemben!- suttogta. Életereje már nem maradt. Valahogy elszívódott, mint testnevelés órán egy 30 perces futás után a gyereknek.
Laptopja megremegett és kirepült a homályos ablakon. Tükör-reccsenés élesen hallatszódott a csöndes és tiszta hideg miatt. Craig tovább izzadta saját vérét…

Az ajtó nyikorogva kinyílt. Craig összeesett. Térdei is már véreztek. Teste földre rogyott. Megérezte a fájó sebet, ahogy a hideg faparkettához ér. Szájából kifröccsent némi piros és sárga színű folyadék.
Az ajtó mögött meglátta az alakot, melyet már oly régóta ismert. A saját kitalációját.
Az kis termetű alak, melynek arcát eltakarta feketehaja, egy köntösben volt. Az is koromfekete volt. De egyik szemét meglátta. Lila volt.
Kérh… lek neh bhántsh! - nyögte ki Craig. Lehajtotta fejét. Egyszerűen nem bírta tovább tartani. Újra kibuggyant belőle egy vércsomó. Homlokán egyre hevesebben folyt a lötty… de egyre átlátszóbban is.
A feketehajú kislány most lecsukta lila szemeit.
Craig érezte, hogy vérzése eláll. Elmosolyodott.
Köszönöm.- mondta Craig most már tiszta hangon és közben leporolta magát- Nem is tudtam, hogy létez- (letezel). Lélegzete elakadt. Nem a kislány látványa miatt. Az sose rémítené meg. Hiszen ő találta ki. Hanem szabályosan fuldoklott. Meglepődötten ránézett. Lila szemei most mérgesek voltak. Kezét hirtelen előre rántotta köntöse alól.
Craig légcsöve újra szabad lett. Lélegzett. Most mást érzett. Bizsergést az egész testén. Vagyis nem. Csak az egyik felén.
- Mit csinálsz? - kérdezte tőle. Hangjában ott motoszkált a félelem és a kíváncsiság.
Nem válaszolt. Kezét ökölbe szorította. Craig teste, mint egy ágyúgolyó, nekicsapódott a falnak. A fal behorpadt. Nyílások keletkeztek rajta, amikből ömlött a vakolat.
Craig elvesztette eszméletét.

Mikor felébredt ugyanott volt. A kitalációja most ott kuporgott az ágya mellett. Feje lefelé nézett.
- Ezt meg miért csináltad?! - ordította. Mérges lett. Felállt. Nem törődött vele, hogy újra vérezni kezd. Vakolatpiszkos ruhájában sétált a lányhoz, mely most felemelte fejét.
Odaért megfogta a hajánál és felhúzta földről. Szemét újra elhomályosította vére. Ruhája beitta vérét, mely már egész testéből ömlött. Véres karjával addig húzta fel a lány haját ameddig pontosan egyvonalban lett a fejük.
- Mond el, hogy mért csináltad!!! - ordított rá. Szeme kidülledt. És löktetett. A lány csak egyik szemét nyitotta ki és a száját, melyből éles fogak meredeztek ki. Meglepődött. Nem így képzelte el őt. De a kitaláció már nem foglalkozott vele. Beleharapott Craig karjába. Felordított. Aztán a nyakába, s végül a fejébe. Csámcsogó hangon fogyasztotta el „gazdáját” A szálló második emeletén…