Néha arra gondolok...

Néha arra gondolok: a holtak néznek-e?
Hajolnak-e álmom fölibe?
És néha azt hiszem, hallani vélem
Emlékük zokogását a télen.

Néha felsóhajtok, mert nyomaszt a gondolat,
Hogy én is szállok túlvilágra,
Egyszer elhallgatok (jobban mint eddig),
S nem tudom, mért vagyok s meddig?

Félek. Egyedül állok a világgal szemben,
Félelmes árnyak vesznek körűl.
(De a jövő egyszer úgyis révbe ér,
Hiszen az én sorsom, akár az éj).

És a ködben vígan dalol a halál felém,
S az élet hiába keres?
A baj húz, ráncigál, taszít a mélybe:
S lelkem némán szárnyall az égbe.