|
Varga Ibolya: Testámentom
2007.06.20. 08:15
"Figyelj! - ha egyszer meghalok KÖnnyek nélkül búcsúzzatok..."
Figyelj! – ha egyszer meghalok,
Elfújok néhány csillagot
Mint tortán a gyertyát
Hát csak ne sirassatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Némák legyetek, s szótlanok
Ha temettek, ne földeljetek
S szóval ne méltassatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Könnyek nélkül búcsúzzatok
Ha ismertetek, megértitek
Ha nem, minek hazudjatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Három edénybe rakjatok
Szétosztván az isteneim között:
Gyermekeimnek adjatok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Ők érteni fogják, mire gondolok
És ott adnak a szélnek engem
Ahol a leginkább boldogok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
Vidámak legyetek, s boldogok
Örvendjetek a tudásért, hogy
Én már jó helyen vagyok
Figyelj! – ha egyszer meghalok
És látsz egy fekete párducot
Smaragdszemében ott ragyog:
Valahol én is ott vagyok
Figyelj! – mert egyszer meghalok…
De most kellenek a szép napok
A törődés, a tiszta gondolat
Őszinte szeretet, társ-tudat.
Mert a szívem még – hallod?
Még eleven, még dobog,
Most kell, hogy szeress
Mert most még élek,
Most örülök a virágnak, ha kapok
most még… - figyelsz rám?
– Mert most még itt vagyok!
Nagyon rossz kedvem van. Sírok. A gyerekek már alszanak. Hosszú lesz a holnapi nap. Az első iskola nap. Félek. Félek, mert a kicsit nem tudom kire hagyni, mert a babakocsinak a kereke kiesett, nem tudom megcsinálni, így gyalog kell mennünk, és így nem tudok úgy odafigyelni a Katára, ahogyan kellene. Félek, mert nincs normális ruhám, hülye vagyok, a gyerekeknek mindent kérek, és elfogadok, nekem meg nincs normális cipőm, nadrágom. Mindegy. Úgysem én vagyok a fontos. Csak ne szégyenkezzenek miattam. Olyan hideg van. Tényleg a csontomig hatol. Tényleg fázom. És fáradok. Fáradt vagyok. Próbálok nem gondolni a halálra. Nem tudom. Néha csak úgy előjön. És érzem, ahogy elborít. Az érzés. Hogy minek küszködni. Hiszen nem vagyok boldog. Hiszen nem tudok boldog lenni. Hiszen nem figyel rám az, akinek figyelnie kellene. Olyan jól esik most valaki érdeklődése, valakinek a sorai, hogy figyel rám. Tegnap is,...írt levélben egy olyan dolgot, amit megfigyelt...amit leírtam, de nem azért, hogy ezt bárki is visszamondja, hogy hé, figyeltem ám, értem ám...Olyan jól esett.
Nagyon rossz kedvem van. Egyedül vagyok. Hihetetlenül egyedül. Szenvedek. Magamtól. Érzem, hogy csúszok lefelé...Hogy annyira szükségem van barátokra. Hogy érezzem, hogy itt vagytok mellettem.
Most eszembe jutott Pötty, meg a barátnője, Évi, ahogy mondjátok, hogy csak csúszok lefelé, ....igen, ez igaz...De addig, amíg ilyen élethelyzetben élek, vagyok, nem tudok változtatni. Vannak nagy szavak, hogy igenis elköltözöm innen külföldre, de hogyan? Nem tudom a gyerekeket így sem eltartani. Megszámlálhatatlan adósság, a rezsi, az étel...Nagyon sok. Mi hárman vagyunk. Más volt, amikor még nem volt gyermekem. Más, ha valakinek nincs gyermeke. Sokkal könnyebben változtat...De tudom, vagyis nem tudom, hogy mi lenne a jó...
Most lefekszem a gyerekek mellé, és megpróbálok aludni egy kicsit. Pihenni kell.
És holnap iskola. Vinni kell a könyvekre is a pénzt, már ide is adják. Azért nagy dolog. Első osztályos lesz az én kislányom.
Gondoljatok ránk...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
