Adam csak az utóbbi egy hétben kezdett el próbálkozni. Eddig csak baráti beszélgetéseink voltak. Most éppen egy étkezés után vagyunk és ülünk négyen a megszokott helyeken (sikerült szereznünk ingyen egy lakást… nem kell mondani, hogyan lett abból INGYEN… ó, mi kis csintalanok! ). Andreas az ágyon elfeküdve, Ménea pedig a mellkasán (nyílt titok volt, hogy már többször is lefeküdtek egymással…) én meg Adam a díványom egymás mellett ültünk.
- Dögös vagy ebben a miniszoknyában. – mondta Adam, eközben Andreas és Ménea egymást „nyalták-falták”. Furcsa volt Andreas-t így látni… azt hittem ez a „tombolás” messze áll tőle.
A szoknyát az egyik csajtól szereztem, akiből ittam (persze nem úgy, hogy egy szál alsóneműben hagytam, hanem… mivel nála a volt a lakáskulcsa…).
- Kösz. – és félre löktem az egyik tincsem a szememből.
A Ménea-Andreas páros kezdett megszabadulni a (még meglévő) gátlásaiktól, mert Ménea már húzta le a pólót Andreas-ról és végig csókolta a meztelen felsőtestét.
– Na jó, szerintem menjünk át a másik szobába. Nem nagyon vagyok kíváncsi rá, hogyan csinálják… – mondtam Adam-nek.
A másik szobában aztán már Adam is bátrabban próbálkozott.
- Tökre tetszel… - mondta és a keze a térdemre csúszott.
- Mit csinálsz? – néztem rá.
- Hát… - már éreztem, hogy veszi el a kezét rólam, de én megfogtam és az egyik kezét a combomra a másikat a csípőmre húztam és közelebb csúsztam hozzá.
- Ne bénázz! Így csináld… - céloztam evvel arra, hogy hova rakja a kezét – Te vagy a fiú… Tiéd a pálya… Rajta! Kezdd el… MINDENT megengedek. – mondtam.
- Mindent?
- Igen… mindent.
Ő tágra nyílt szemekkel nézett rám, majd először csak gyenge puszit adott a számra, ami aztán átváltott rendes csókba (a sürgetésemnek köszönhetően). Ami aztán átváltott másba is… és Aedrien óta újra egy pasi mellett találtam magam… csak most mindenre emlékeztem és tetszett.
- Hány barátnőd volt eddig, fiú? – simogattam hátra a haját a füle mögé, miközben ő átkarolt az ágyban.
- Nem tudom… 10 körül…
- És hánynak mutattad meg a tehetséged?
- Kettőnek…
- Ebből is látszik, hogy értesz hozzá… nem kellett gyakorolnod.
Azt hiszem kissé zavarba hoztam, de ezt is csak élveztem. Édes volt, hogy kicsit elpirult és elmosolyodott.
- Mindjárt felkel a nap, szóval… szép álmokat… - mondtam, hasra fordultam, becsuktam a szemem, de nem aludtam el.
Adam karja melegítette a derekamat és éreztem, hogy közelebb húzódik hozzám. Most már a teste is melegítette az oldalam. Megcsókolgatta a vállam és simogatott. Valódi jó érzés volt. Miután ezt megállapítottam magamban még fenn voltam egy ideig. Pontosabban addig, amíg Adam légzése egyenletessé vált és abba maradt a simogatása.


*


Hat éve már, hogy Andreas-szal elhagytam William-et. Élveztem a féktelen életet. Kb. négy havonta változtattuk a helyünket. Mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy a városban lévő vámpírvadászok észbe kapjanak vagy összekaparjanak még néhány embert, de mire ez sikerült nekik mi már rég elhúztuk onnét a csíkot. Ki tudja hány embert tettünk el láb alól! Sokat, ez biztos! Főként fiatalokat, az ő vérük még egészséges volt nem úgy, mint a középidős felnőttekké, az öregeket nem is említem… a vérük ízetlen. Vagyis akik fittek azoknak eléggé jó. De hát a nagy városokban inkább a morcos öregek vannak többen. Nagyrészt tinédzserekből ittunk, de kisiskolásokat is szívesen elkaptunk, ha megfordult egy-kettő a sötét utcákon. Isteni volt az érintetlen selyempuha nyakukból szívni a vért. És ahogy a kis könnyes arcukat nyomták a vállamhoz, a sós könnycseppek megáztatták a ruhám. Nem volt bűntudatom. Nem számított semmi csak a vér és a „szórakozás” Adam-mel. Ha nem voltunk túl fáradtak az éjszakai emberüldözéstől meztelenül ébredtem az újabb éjszakára Adam oldalán. Nem voltam szerelmes. Függetlennek éreztem magam. Adam sem volt a szerelmem egyszerűen csak jó volt vele az ágyban, ő viszont elvakultan imádott engem, nem kell említenem persze, hogy kihasználtam ezt. Az újságok is rendszeresen gyűjtötték a kiszivárgott információkat a gyilkosságainkról. A rendőrségek próbáltak eltussolni az ügyeket, mert túl sok volt az áldozat és túl különleges volt a gyilkosság. „A vér teljes hiánya a szervezetből, zúzódások és vágások a nyakon. Új módszerrel öldököl egy sorozatgyilkos. Bár tavaly is történtek ehhez hasonló esetek ezek most erőszakosabbnak tűnnek. Leginkább a fiatalok köréből választ. Ezért kérünk minden szülőt, figyeljenek a gyermekeikre.” – állt a lapokban. Andreas-t egyáltalán nem érdekelte, hogy az emberek terjesztik a híreket, mondván: „A vámpírokra csak az álmaikban gondolnának.”.
Andreas elkezdett kutakodni. Évekig keresgélt, és gyűjtötte a híreket. Megállapította, hogy valószínű rajtunk kívül William-ék és maximum még 20 vámpír lehet a világon. Ez kicsit megdöbbentett. Ennyire kevesen lennénk? Ménea rögtön bepörgött és azon könyörgött Andreas-nak, hogy szaporítsuk meg egy kicsit a népünket. Mire Andreas szinte leordibálta a fejét, hogy csak nagyon kevés ember lehet vámpír és összevesztek. Nagyon is. Mindketten véreztek már a végén. Adammel szedtük szét őket (a vámpíroknál a nők ereje nem kisebb a férfiakénál). Ménea üvöltött, hogy Andreas hülye és csak azért nem akarja, hogy vámpírokat csináljunk, mert féltékeny lenne rájuk. Mire Andreas dühbe gurulva szidni kezdte a könnyűelméjű fel fogásáért. Durva volt. Én fogtam Méneát, sipítozott és karmolt is volna ha nem a háta mögött állok, David pedig Andreas-t fogta le, gondolom (és látszódott is) nagyon nehéz egy 178 éves vámpírt megtartani. Jó hogy nem ölte meg az egyik a másikat. Miután lenyugodtak a kedélyek Ménea különösen brutálisan ölt meg egy gyönyörű szép lányt. Mi meg csak álltunk és néztük, ahogy szinte úgy látszódott tépi a húst a lány nyakáról, pedig csak ivott. Én azután mióta a vámpír vér átalakult bennem gyilkossá élveztem, ha öltem. Különleges gyönyör ez a gyilkos vámpírok számára. A testemet folyton elönti a forróság, és akkora boldogságot érzek, mikor érzem és hallom a küszködő szívek utolsó dobbanását, mint mikor Adam édes (esetleg véres) csókjaival halmoz el és gyengéd keze, mely mégis gyilkos, minden lágyságával simogat és szeret. Szinte leírhatatlan mekkora öröm szabadul fel bennem amikor a test elernyed és szinte kicsusszan a karjaimból. Az ember nem értheti ezt meg, nem fogja fel mi öröm van egy élet megsemmisítésében. Érthetetlen, de a vámpírok számára ez jelenti az életet.
Este volt… nem rég ment le a nap, de mi már kint kóboroltunk Adam-mel (Andreas és Ménea valahol máshol járkáltak). Egy elég forgalmas utcán találtuk magunkat a kanyar után. Adam keze a farmerem farzsebében volt és miközben mentünk apró kis puszikat adott a nyakamra és ösztönző szavakat suttogott a fülembe. Egy jó simogatástól nem fogtam vissza magam ott a sok ember előtt, kezdtünk el Adam-mel smárolni és voltak olyan mozdulatok is amiért akár fel is jelenthettek volna az ostobák. Még csak egy perce élvezhettük egymást, amikor egy férfi oda jött és megkért minket, hogy hagyjuk abba, mert erkölcstelen, ahogyan viselkedünk. Nem mintha érdekelt volna, de kicsit arrébb mentünk, úgy, hogy az a pasas ne lásson minket, és ott ugyanúgy folytattuk. Nem sokkal később már észrevettem, hogy rendőrök keresnek minket. Nevetve futottunk fel Adam-mel egy elhagyatott ház lépcsőházába. Könnyedén kijátszottuk a rendőröket, még jól is esett megfuttatni néhány hülye hekust. Késő este indultunk el egy szórakozóhelyre. Rengeteg illatos nyakú ember volt azon a helyen. Máris éhesen vetettem magam a tömegbe. Ilyenkor Adam-mel különváltunk. Nézegettem a sok fiatalt, a legtöbb már az alkoholtól az eszét vesztette… ezeket részesítettem előnyben. Én így ittam alkoholt… ami már a vérükben keringett azt jutattam magamba nem néhány üveg sört.