Út Párizsba

Santiago már visszatért Párizsba, avval, hogy Claudiát kivégzik, azonnal utána indultam, hajóval. Volt időm gondolkodni éjszakánként, mikor a holdat figyeltem. A hajó legénysége úgy tudta, hogy én egy híres író vagyok, aki nappal ír este, pedig ihletet gyűjt. Azon gondolkodtam, hogy talán Claudia még is megérdemli, hogy szenvedjen, de nem hittem, hogy ettől még én jobban fogom érezni magamat.
Táplálékot a hajón nem igazán tudtam szerezni, mivel kevés patkány volt, így néhány embert is kénytelen voltam elpusztítani, de nem jöttek rá, mivel mindegyiket a tengerbe dobtam, nem is értették, hogy hová lett az a rengeteg ember.
Épphogy csak kikötött a hajó már is a irány volt a vámpírszínház, Santiago megígértem, hogy Louist visszavihetem magammal New Orleansba. Ennek mérhetetlenül örültem, mivel magányos voltam. Ahogy ott álltam, hirtelen meglátta Louist, amint tuszkolják oda felém. „Ő az?” kérdezte Santiago. Szemrehányóan válaszoltam „Claudia volt, nem ő.” „De segített neki, igaz?” „Nem ráztam meg a fejemet. ” „Lestat” szólt, mindenre elszántan. „Te élsz! Életben vagy! Mondd el nekik, hogy bántál velünk…” „Miért hogy bántam?” kérdeztem vissza. „Kegyetlenül.” „Nem” mondtam dühösen. „Azért vagyok itt, hogy vissza vigyelek New Orleansba” mondtam dideregve, és hirtelen megszédültem, de gyorsan visszajött parányi erőm. „Megőrültél?” üvöltött rám. „Visszaadom az életed.” Mondtam, ,hirtelen elkapott a bőghetnék, de könnycsepp nem préselődött ki, csupán megremegtek ajkaim. „Hol van Claudia?” kérdeztem dühösen Santiagotól. „Mindjárt.” Felelte. „Lestat” kezdett bele Louis. „Mit akarsz, megteszem… csak Claudiát ne…” Ekkor hirtelen nagy zaj hallatszott. Egy nagy,, vaszárakkal felszerelt koporsót vonszoltak oda. „Hol van Armand?” kérdezte Louis kétségbeesetten. Armand, a világ legöregebb élő vámpírja. Tudtam egyből kire gondol, én is ismertem őt. „Vigyétek ez el inne, ő hazajön velem! ” mondtam dühösen. Santiago felnevetett. „Megígértétek.” Könyörögtem. „Én nem ígértem semmit.” Röhögött tovább gúnyosan Santiago. „Bolond meg kell keresned Armand-t! Ő itt a vezért!” kiáltotta nekem oda Louis, hirtelen fel sem fogtam, mi történik körülöttem.
Aznap éjjel megölték Claudiát, próbáltam ellenkezni, de rajta sem tudtam segíteni., ahogy Louison sem.
Legnagyobb meglepetésemre a vámpírszínház melletti álló báltermében ültünk a többi vámpírral, mikor Louis libbent be. „Louis, meg kell hallgatnod… Visszajössz velem…” „Őrültség!” üvöltötte. „Hol van Claudia?!” Ekkor éreztem, hogy ránéz, én azonban nem néztem rá. Látta, hogy valamit a kezemben szorongatok, Claudia kicsi ruháját. „Lestat!” Fordult hozzám és erősen megmarkolta a kabátom hajtókáját, a szemébe néztem, ő pedig a kezemben lévő anyagdarabot figyelte. Felfogta, hogy mi az.
Halk zokogásba törtem ki. Louis végig simította az arcomat és a könnycseppeket, amikbe még apróbb vércseppek vegyültek. Ajkamhoz emeltem kezemet, majd a fejemet elfordítottam, nem akartam látni Louis csalódott arcát.