Milyen lehet meghalni?

A halálon merengve mentem hazafelé az utcán kissé lesántulva Arionnal történtek után. Jól belém rúgott, haza felé, találkoztam Helenával. Éppen az apjához rohant, aki a város másik felében lakott. "Jó estét szívem" köszönt lihegve. "Apámhoz kiment az orvos, beteg lett." magyarázta idegesen. "Félek nem éli túl az éjszakét." "Siess hozzá." mondtam neki, azzal olyan gyorsan eltűnt, ahogy jött. Én pedig bandukoltam tovább. Először éreztem, úgy isten igazából, hogy veszélyben az életem, ilyenkor mindig düh rohamot kaptam és mindentt összetörtem magam körül. De akkor nem, ez a veszély más volt, mint az eddig tapasztalt veszélyek. Kényelmetlenül éreztem magamat tőle.

Megálltam egy kápolna előtt és visszatekintettem a hátam mögé, úgy éreztem követnek pedig nem. Olyan volt, mintha szép lassan megbolondulnék. Testemet átjárta a félelem okozta hidegrázás. Rohantam haza, mert közel volt a hajnal. Beloholtam a hálószobámba és azonnal magamra zártam a koporsó fedelét. Nem aludtam el rögtön. Borzongtam és arra gondoltam, milyen lenne, ha valaki átszúrná a mellkasomat egy óriási karddal. Ezt a gondolatot azonnal elvetettem, mert túl kellemetlen volt.
Elaludtam, de ezen az estén nem álmodtam. Csak sötétséget láttam, de nem zavart, ez volt életem legpihentetőbb alvása.
Mikor következő este felkeltem Louis csodálkozva bámult a szalonban. "Most meg mi van?" kérdeztem megvetően. "Fáj a lábad?" kérdeztett vissza. "Nem." feletem. "Bocsáss meg, csak úgy tűnt mintha sántítanál." "De csak úgy tűnt." feleltem és lehuppantam a kanapéra. Claudia is lejött a szobájából. "Hol van Helena?" kérdezte. "Ráérünk még evvel nem?"emeltem fel a hangomat. "Szeretném megismerni, ki az a boldon, aki veled szóba áll."beszélt vissza. "Állítsd le magadat!" üvöltöttem és megfenyegettem, hogy felpofozom.