Claudia... Annyira gyorsan teletek a napok. Már majdnem 70 éve éltem együtt Louisszal. Rengeteg dolgot csináltunk együtt és volt idő, mikor kifejezetten jól éreztük magunkat egymás tárasaságában. Szép nők vérét szívtuk ki, gazdag emeberek pénzét loptuk el. Csak egy idő után bedurvultam, voltak ilyen hullám völgyeim, túlságosan uralkodni akartam Louis és Claudia fölött. Rémes körülmények között éltünk az elmúlt hónapokban, években. Utáltak engem, mind a ketten. Én nem gyűlöltem Louist, hiszen a társam volt. Magányomban leltem rá, a legjobb baráom és a legnagyobb ellenségem. Barántként viszont nem értett meg, ellenségként meg nem gyűlölt eléggé. Akárhányszor megkérdeztem tőle hol van Claudia esténként nem mondott semmi értelmeset, csak nuygotatgatott: "Nem lesz vele semmi baj." a másik pedig "Már felnőtt." bizonygatta, hogy nem lesz semmi baj, de én csak nem tudtam leakadni a témáról. Ebben az időszakban Claudia Louisszal sem igen beszélt, sőt kapcsoltauk egyenesen hűvös volt. "Jobb is lesz, ha vigyáz, hogy ne legyen semmi baj."válaszoltam fenyegetően."És mit tesztl, ha nem vigyáz?" kérdezte félve Louis. Sötétkék szemével a szemebe nézett és várta a választ. "Vigyázz rá Louis! Beszéj vele!" feleltem hűvösen. "Eddig minden tökéletes volt, erre tessék! Semmi szükség ilyesmire." Az 'ilyesmi', amiről beszéltem a napokban történt. Egy nő láta Claudiát ölni a Nyadesúton. Történetek kerültek be az újságba evvel kapcsolatban, ami nem tett engem éppen lelkessé, sőt kifejezetten dühös voltam. Legszívesebben végeztem volna vele azonnal, de nem tettem, szükségem volt mindkettőjükre. Szerettem őket, ők voltak a családom. Az életem. Akár mennyire is azt mutattam feléjük, hogy én vagyok a főnök és gyűlölöm őket, ez nem volt igaz.