"Szenvedéseim véget érnek?" Pár nappal később jobban lettem. Felbírtam állni, tudtam magamnak vadászni. Louis és Claudia kint álltak a teraszon, én pedig bent voltam a szobában, közelebb léptem az erkély ajtóhoz, de nem vették észre. "Louis szeretlek." mondta Claudia. "De Lestat az utunkaban áll, el kell tüntetni. Meg kell ölnöm." "Nem teheted." mondta Louis aggódva."Nem hagyom, hogy megtedd!" "Ha szeretsz, akkor hagyod, hogy azt tegyem, amit akarok." zsarolta Claudia. Legszívesebben kimentem volna és jól beolvastam volna neki. De nem tettem. Csak kibicegtem a teraszra, mintha nem hallottam volna semmit, kinéztem az üres utcára. Csak egy csavargó járt odalent, pénzt keresett az utcakövön, de nem talált semmit. "Szerintem..." kezdtem bele, de nem szóltam többet. "Mi van szerinted?" kérdezte Louis. "Szerintem változtatni kéne az életünkön." mondtam. "Nagyon nem jó ez így, utálkozva élünk, pedig lehetne jobb is." "Ezt pont te mondod?" vetette oda Claudia. "Te vagy minden gondnak az okoszója, neked kéne itt a legtöbbet változnod!" "Szóval engem okolsz? Engem, aki a véremet adtam neked. Én tettelek azzá ami vagy, én neveltelek, ruháztalak és etettelek. Ez a hálád, ez?" üvöltöttem oda neki. "Amikor beteg voltál én hoztam neked a zsákmányt." mondta gúnyosan Claudia. "Mi ketten Louisszal gondoskodtunk rólad, mert még lábra sem bírtál állni." "Hálás is vagyok érte." válaszoltam. "Nem látszik. Állandóan eltűnsz egész éjszakára, egy percet sem töltesz itthon, ha pedig haza jössz, csak morogsz egész végig." "Te is pont ugyan ezt csinálod." mondtam neki védekezve. "Te sokkal többet vagy távol, mint én bármikor is, azt sem tudjuk merre jársz és mit csinálsz." "Te lehet, hogy nem tudod, de Louis igen, neked semmi közöd hozzá. Utállak!" vetette oda Claudia. "Ha te nem lennél sokkal könnyebb lenne az életünk, csak púp vagy a hátamon." erre nem bírtam visszatartani magamat. Oda sétáltam Claudiához és lekevertem neki egy pofont. Életében először ütöttem meg, ő még sem sírt. Rám ugrott és elkezdett ütögetni, de könnyedén leráztam magamról a lányt. Bementem a szobába és felültem a szalonban lévő íróasztal kemény falapjára. Louis bejött és gúnyosan az arcába vigyorogtam. Nem bírtam megállni a röhögést. Valami miatt, tényleg érzéketelnnek éreztem magamat. "Miért kellett bántanod?"kérdezte undorodva. "Nem hallottad hogy beszélt velem?" kérdeztem mosolyogva. "De hallottam..." kezdett bele, de nem folytatta. "Szóval egyetértesz vele igaz?" kérdeztem megveteve Louist, már nem mosolyogtam. "Nem mondtam, hogy egyetértek." válaszolta Louis. A szívem mélyén éreztem, hogy Louis utál... megvet és undorodik tőlem...