Egy fájdalamas éjszaka Claudiával való összeveszésem utáni éjszaka, egyedül mentem le a helyi kocsma elé, hátha találok valami jó kis zsákmányt. Egy fiatal, dülöngélő fiúhoz léptem. Jó sok alkohol lehetett benne. Neki estem kiszívtam a vérét. A vérében lévő alkohol miatt én is kicsit kába lettem. Részeg voltam, a kocsma előtt álltam és vártam, hogy jöjjön a következő, mikor valaki hátulról leütött. Éreztem, hogy valaki még jól hátba is vág valamivel, aztán elvesztettem az eszméltemet. A hideg utcán hevertem, senki sem törődött velem. Valaki éretztem, hogy a hátamra fordít és finom elkezdi ütögetni az arcomat és a nevemet suttogta. "Lestat... Lestat, kellj fel, mindjárt hajnalodik." kinyitottam a szememet és megláttam Louis ijedt arcát. "Felbírsz állni?" kérdezte. "Persze, vámpír vagyok, nekem nem tudnak ártani." mondtam kicsit kábultan. "Ja, persze, neked nem tudnak ártani." felete ironikusan. Másnap éjjel még mindig kábult voltam, minden porcikám fájt és nem bírtam lábra állni. Fájt a hátam, Louis szerint egy nagy kék folt volt, pont a gerincem vonalában. Nem is tudtam róla, hogy ennyire árthat nekem valaki, aki nem is vámpír, de végülis esélyem sem volt védekezni, hátulról támadtak és levoltam gyengülve. Otthon feküdtem a kanapén és szomjaztam. Louis ott ült mellettem, de nem szólt, csak nézett. "Louis, könyörgöm, szomjan fogok halni." mondtam kétségbeesetten. "Szerezz nekem egy áldozatot." "Lestat, most nem, majd Claudia hoz neked, amint hazaér megkapod." nyugtatgatott Louis. Claudia két órával később ért haza, addigra már nagyon szomjas voltam. A lány ingerülten lépett be a szalonba és oda dobta a kanapé és Louis közé a testett. "Itt van." mondta nekem. Louis felemelte a halott férfi karját és a számhoz tartotta. Én szívtam a vért, ahogy csak tudtam. "Louis, beszélhetnék." szólt neki oda Claudia. Louis kiment. Minden szót halottam, pedig próbálta suttogni, sajnos túl jó a hallásom. "Miért csináljuk ezt?"kérdezte Claudia. "Miért nem hagyjuk éhen halni?" "Nem tehetjük." vágta rá Louis. "Miért, hiszen az utunkban van!" válaszolta ingerülten Claudia. Én az útjukban állok? ÉN? Ezen ki voltam akadva teljesen. Meg aakrnak ölni, ez már biztos, legalább is Claudia. Féltem. Nem tudtam mit tegyek, bár nem mondtam el nekik hogyan tudnak vámpírt ölni, de még is féltem. Félve feküdtem ott az ágyon és hallgattam, amint Louis Claudiát nyugtatja. "Nem ölhetjük meg, mert... mert nem szabad. Ő adta nekünk ezt az új életet. Az ő vérétől lettünk vámpírok." nyugtatta Louis. "Ez egy érzéketlen barom!" üvöltötte Claudia. "Nem állítsd le magadat. " Szép lassan felkelltem és görnyedten kibicegtem hozzájuk. "Valami baj van?"kérdeztem rekedten. "Semmi, menj vissza." mondta Louis. De nem törődtem vele, Claudia dühtől izzó arcát néztem. "Mi van?" kérdeztem tőle rekedten, de nem válaszolt, elfordította a fejét. "Mi van?" ismételtem magamat. "Valami itt nagyon nincs rendbe." válaszoltam és visszabicegtem a szobába. Leültem a párnákkal borított kanapéra. A hátam sajogott, de a szívem mégjobban, attól, amit hallottam.