New Orleans és csodálatos Claudia

Még azon az estén, bezárásunk napján, annyira ideges lettem, hogy szinte hiszti rohamot kaptam. Halálomat éreztem. Babette bezárt minket a szobába. A falba vertem a karjaimat, annyira, hogy az véres lett. Gyengének éreztem magamat, szomjas voltam, Louisszal pedig ordítoztam „Beszélj avval a nőszeméllyel. Beszélj!” ordítottam. „ Te szereted annyira azt a k***át”.
Végül is a nő (Babette) lejött, sikerült megfélemlítenem rendesen, a felhoz szorítottam és megfenyegettem, majd kocsit szereztünk és elrobogtunk New Orleansba, ahová annyira vágytam.
Szállást nyilván nem adtak volna nekünk így Louisszal megbíztunk egy férfit, hogy menjen el nekünk a fogadóba szállásért. El is ment, miután ígértem neki 50$-t. De 50$ helyett egy utat kapott a pokolba. A háztetőn keresztül cipeltük az ablakunkhoz a koporsókat. Vagyis Louis nem, csak én, ő elmaradt valahol. Miután lepakoltam a két koporsót a nyomára bukkantam.
Egy lepukkant kis egyszobás lakásban találtam rá. Az ablakon mászott be, éppen egy kislány vérét szívta, megdöbbenve láttam ezt, mikor a földre dobta a lány ernyedt kis testét, csak akkor vettem észre, hogy nem ölte meg, még lélegzett, nem értettem miért. „Ejnye Louis, ejnye.” Mondtam kőveé dermedten. Fagyos lett a hangulat, annyira, hogy én nem bírtam elviselni. Láttam rohad hullát az ágyon és ,hogy jobb kedvet teremtsek felkaptam és táncra perdültem vele. De Louisból ez nem jó kedvet, hanem megvetést hozott elő. "Te bolond!" Üvöltött rám.
Én nem törődtem vele, szeme visszavándorolt a kislányra. "Akarod őt Louis?" kérdeztem lágyan. "Legyen ő is vámpír mint te?" erre annyira megdöbbent, hogy elkereketek szemei, majd láttam, hogy izzik benne a düh. "NEM!!!!" visította és elrohant föl az ablakhoz, én követtem, de az a rohadék kizárt. Kizárt a szobából. Az ablakot ütöttem a kezeimmel, míg az be nem tört. Bemásztam és Louisszal egymásnak estünk. Törtünk zúztunk, de végül abba hagytuk. Sértetlenül megúsztuk mindketten. Jó, hogy még nem árultam el neki, hogyan kell vámpírt ölni, egyébként végzett volna velem egy szempillantás alatt. Azon az estén határoztam el, hogy vámpírt faragok belőle, igazi, vérszomjas vámpírt, nem ilyen nyámnyilt mint amilyen volt.

Másnap reggel lányokat béreltem a szobánkaba. Akikkel kicsit kacérkodtam, leitattam őket. A szőke már zavarba ejtően merész volt és én mondom ezt, hogy zavarba ejtő, én, aki semmitől sem voltam zavarba szinte. A másik lány viszont tartotta a három léps távolságot. A szőke lány csókokkal halmozott, simogatott, nyalogatott, szerelmes szavakat súgott a fülembe, amiket inkább nem írok le, mivel nem akarom az ifjúságot megrontani ilyesmivel.
Később, mikor már untam, hogy a barna lány egy árba szót nem szól hozzám odaléptem hozzá, hogy megcsókoljam, mikor észrevettem Louist az ajtóban. Most megmutatom neki, gondoltam magamaba. Oda hajoltam a lányhoz, megcsókoltam hívogató nyakát. Elfújtam a gyertyákat és megharaptam a nyakát. A másik lány észere sem vette, nyilván túl részeg volt. A lány testét úgy ültettem oda a székre, mintha csak elájult volna az alkoholtól.

Odaléptem a másikhoz, aki már az ablaknál állt. Hátulról átkaroltam, csókolgattam és végül az ő vérét is kiszívtam, de nem öltem meg. Louis jelent létében ittam a véréből. Majd bevittem a szobába és a koporsóba fektettem. Leültem mellé egy fa székre és néztem. Mikor magához tértét és szép arca eltorzult az ijedségtől, csak ennyit bír kinyögni: "Mi történik velem? Hol vagyok?" "Kedvesem, maga halott." mondtam neki szelíden. "Most vett rész a halotti toron az imét és most a koporsójában fekszik, várva, hogy eltemssék a föld mélyére." a lány sioltott egyet és fel akart kellni, de én visszalöktem háromszor. Harmadjára Louis megfélemlített, bár ő nem tudott róla, de féltem, rettegtem, egész testem bele remgett. "Miért csinálod ezt?"ordította. "Hogy lehetsz ilyen kegyetlen?! El akarok költözni a közeledből." mondta fenn hangon. Bevallom, féltem/félek a magánytól, nem bírnék egyedül élni.
Hagytam végül a lányt felállni, aki szép lassan elsétált Louisig és elkezdett neki bőgni. "Segítsen kérem, mentsem meg tőle." Louis látta, hogy a lány haldoklik, kénytelen volt megtenni, kiszívta a vérét és a lány élettelenül a földre hullott.

Kicsivel később sikerült újra elnyernem Louis bizalmát. Pont, mint azon az éjszakán, amikor megitattam a véremmel. Láttam rajta, hogy csodál, tisztel. "Louis, gyerek keresünk neked egy újabb zákmány, hiszen még szomjas vagy." mondtam megkapoan. Láttam rajta, hogy izgatónak talál, ami nem csoda, hisz a lehető legjobb arcomat mutattam neki.
Egy gyerek kórházba vittem, ahol egy szőke kislányhoz léptünk, ott feküt egy ágyban. Az a lány, Claudia, akit előző este látott a házban. Elvittük haza. Neki adtam a gyereket.
"Louis, ő a tiéd." mondta és a kezébe nyomta az alvó lányt. Claudia, pont olyan szép volt, mint egy porcelán baba, Louist azonnal megbabonázta. Mikor azonban a vérét szívta nem bírta letteni, nekem kellett kikapnom a kezéből. Felvágtam az ereimat és a kislány szájához emeltem csuklómat. "Igyál drágám." biztattam Claudiát. "Beteg vagy és csak ez gyógyithat meg." Egészen addig minden rendben ment, míg el nem akartam húzni a kezemet. A lány nem engedtem belélm csimpaszkodott és szívta tovább a véremet. Már fájt a csuklóm és erőtlen volt, nem bírtam elhúzni tőle, kissé émelyegtem és térdre estem a gyermek előtt. Végül erőtt vettem magamon és kirántottam kezemet a szájából. Megtöröltem egy zsebkendővel az égő börfelületet. Éhenek éreztem magamat[...]

Később Louisszal és Claudivál egy saját lakásba költöztünk, itt keződtek a gondok. Claudia bár testileg fejletlen öt éves volt, belül viszont érett nővé serkent... eltávolodott... ellenséges lett... de erre majd csak később térek vissza...