Holt lélek balladája
2007.05.12. 16:17
"Vajon meddig tart még e perc? Mikorra hamvadok porrá?"
Holt lélek balladája
Megvadult szél tépi ruhám, Eső mossa el alakom, Magam csak állok itt némán, Tenmagam mégsem láthatom Sem kívülről se nem belülről. Semmi nem maradt a reményből, Csakcsupán némi méreg és kín, A test már csak csont, ideg és ín.
Minden egyszerűnek tűnik Most, hogy holttestemen állva A magam két szeme siklik Át felettem, mit se látva, És a tudat, hogy elszabadult, És a lélek, hogy meg nem vadult, Most porhüvelyemen jár walzert, Hajam pendítve, mintha hangszert.
Vajon meddig tart még e perc? Mikorra hamvadok porrá? Lassan elenyészik a test, De a lélek... mi vár őrá? Tűnnek napok, órák, sőt évek, De hiszen én még mindig élek! És maradni akarok, noha Testem rég felverte a moha.
Itt lebegek csak egyedül, Ki szabadulni képtelen. Bordáimon szél hegedül, Lidérc vagyok csak: testetlen. Mit keresek még itt, oh, mondd Sors! Nem vagyok már más, mint béna korcs, Kit szeszélyed kedvére kerget, És félek, többé el nem enged.
|